Báránykás történet

 

...... és akkor társaimmal együtt erőszakkal feltuszkoltak egy teherszállítóra. Akkor már éreztem a félelemet, tudtam valami nincs rendjén, szívem gyorsabban vert, nagyon nehezen viseltem az utazást. Végére a legkedvesebb játszópajtásom eldőlt, először azt hittem, így próbálja túlélni a hosszú utazást. Mikor odahajoltam hozzá, majd orrommal megérintettem, nem jött semmi válasz ........... 

Aztán megérkeztünk a vádóhídnak nevezett helyre. Leráncigáltak, mert hevesen tiltakoztam. Nagyon-nagyon nem akartam erre az ismeretlen helyre lépni. 

Később jött valami állatorvos ránk nézett, majd kimondta: "egészségesek, vághatók" vagyunk. Ezt nagyon nem értettem. Annak örültem, hogy azt mondták, minden rendben van velem, de ez a "vágható" érthetetlen, ugyanakkor borzongató volt számomra.

Már régen ettem és ittam, de ha elém tették volna a kedvenc réti füvekből álló ételem, akkor sem tudtam volna enni. Továbbra is gyűlt bennem a félelem. Számomra megmagyarázhatatlan szenvedés és a halálérzés keringett a levegőben. Már-már szorongtunk társaimmal együtt. Mi jön ez után?

Nem tudtunk megnyugodni. Nyugalmamat csak az csillapíthatta volna, ha ismét Anyukám mellett lehettem volna, úgy ahogy bébi koromban. Ne haragudjatok, most sírni fogok, mert oly régen láttam már Édesanyukámat! Őt is egy ilyen teherkocsira rakták fel erőszakkal, mint engem. Az utolsó képem róla, ahogy próbál a tömegben a rácsok között keresni egy kis hézagot és kedves tekintetével féltőn nézett rám. Ahogy elindult a kocsi már ő is sír, és én is. "Hova viszitek az Anyukámat!? Anyukám, maradj még velem!"

Talán engem is arra a helyre hoztak, ahová az Anyukámat. De akkor miért vannak olyan rossz érzéseim?

Körbenéztem. A társaim mind itt voltak velem. De ez nem vigasz. Ők is félnek, némelyikük meg már teljesen erőtlen az út miatt.

Egy szörnyű helyre tereltek bennünket. Oly erőtlen voltam már, de mégis összeszedtem a  legapróbb energiáimat és szabadulni próbáltam. Nem sikerült. A félelem ekkora már olyan óriási lett bennem, hogy remegtem. És akkor egyere előrébb kerültem a sorban.

Rémisztő volt látni, ahogy társaim, a Bori és a Matyi két hátsó lábuknál felakasztva véresen lógtak le a mennyezeti kampókról. Finom bundájuk egészben letépve róluk. Közben hallottam az előttem lévő Panni kiáltását, mely halálhörgésbe ment át .......

Jajjjjj, most engem kaptak el, valami brutál nagy erővel vonszoltak oda, ahol előbb még Pannika megkínzott teste feküdt. Megláttam Pannika kivégzőjét és a segédjét, rezzenéstelen arccal álltak egy másodpercre felettem, egyikük kezében tartotta a véres gyilkos eszközt. A segéd rezzenéstelen arca röhögésbe váltott át: "he, ezt is úgy csináld már, hogy lambadázzon vagy szambázzon, de az se baj, ha tojik egyet a földre félelmében".......... 

Pannika élettelen holtteste kompókról lóg le. Megy a halálsor tovább.......

"Segítség" - kiáltom. "Senki sem hallja? Azt hittem az emberek is éreznek, mint mi............. Valaki segítsen!" - ez volt az utolsó, amit kiabáltam-ordítoztam. Kegyetlen-szörnyű fájdalom áthatolt egész testemen, folyt belőlem a vér, miközben óriásit rángott testem...... A véres padlóra estem....... vérem keveredett a többiekével......  Már nem tudok felállni, már nincs erőm, a fájdalom "szétrobbantja" szívem. Megállt. 

* * *

Látom, ahogy hátsó lábaimat kampókra szúrják....... Testemről letépik meleg bundámat......... A lelkemnek oly annyira fáj.

És akkor valaki jön felém. Még csak homályosan látom. Hangja azt mondja: "Ezt már ne nézd tovább, nagyon fájdalmas lenne látni, mit művelnek holttesteddel, hogyan gyalázzák meg. Gyere a fény felé."

........majd megláttam Anyát!........ Sugárzó fényből szaladt felém.

Azt suttogta kedvesen: "ne félj gyermekem, most már örökké együtt leszünk."

 

 

Ez  a történet nem született volna meg, ha nem veszed meg a húst és ezáltal nem támogatod az állatgyilkoló ipart!

* * *

Aki ezt a történetet azért osztja meg másokkal, hogy a történetet kiröhögjék vagy bármilyen érzéketlen megjegyzést tegyenek hozzá, annak nincsen Szíve (nem a biológiaira gondoltam).

A valódi állatbarátokat pedig arra kérjük, juttassák el minél több emberhez ezt a történetet, hátha egyre több ember Szívét megérintené e kis történet.

Oldal: Báránykás történet
Te is valódi állatbarát szeretnél lenni? Akkor ismerd meg ezt a weboldalt! - © 2008 - 2024 - valodiallatbarat.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat